Blogolás

Rögtön a "blogolás" téma jutott eszembe, és ha már ez egy blog, akkor leírnám a gondolataimat erről a dologról.

Blog. Számomra azt jelenti, hogy elektronikus könyv, ugyanis én régebben mindig "könyveket", jobban mondva történeteket írtam füzetekbe, majd megpróbálkoztam a blogolással is, és oda írtam le különböző irományaimat.
Amikor elkezdtem a blogolást, még nagyon tapasztalatlan voltam, és pár hónap alatt nem csak a blogger rejtelmeire jöttem rá, hanem az írás is jobban és gördülékenyebben ment.
Hogy miért? Rengeteget segítettek ebben az olvasóim. A blog egyik legnagyobb előnye, hogy publikus. Ennek, mint mindennek általában, két oldala van: a pozitív és a negatív. Amikor építő kritikát kapsz, azt a pozitív részbe sorolnám, de amikor a földbe döngölnek, ráadásul jogtalanul - hát, az minden blogger/bloggerina rémálma.
Az blogolási pályafutásom alatt többször is voltak az írásban nehézségeim (hogyan menjen tovább a sztori) és holtpontok is akadtak bőven, de az olvasóim segítségével mindig sikerült átlendülnöm rajtuk, és igenis folytatni azt, amit elkezdtem. Tudom, hogy nagyon szerencsés vagyok a kommentelőimmel is, mert egy-két negatív (és nem építő jellegű) kritikán kívül nem igazán kaptam földbedöngölést, és csak ámulok, amikor (szerintem) nálam sokkal jobb blogok olyan lehúzó véleményt kapnak, hogy csak na.
Ejtenék pár szót a bloggerről is. Maga a program nagyon jó, szépen áttekinthető és gyorsan megtanulható a kezelése. Szinte mindent beállíthatsz rajta és tényleg nagyon gyorsan rá lehet "érezni az ízére", mégis amikor ezt a blogot elkezdtem (pedig ezelőtt már kettőt is írtam, sőt írok is) rá kellett szánnom egy-két órát a tüzetes áttanulmányozására, hogy a jövőben tényleg ne kelljen a formaságokkal foglalkozni.
Sosem voltam kiemelkedően jó designer, de igyekszem igényes külsőt kreálni a blogomnak, mert a "külső megfog, a belső megtart" ebben az értelemben is érvényes. Szeretem, ha egy blog igényesen van megszerkesztve, az olvasó is sokkal szívesebben olvassa, mintha össze lenne dobva. Persze találkozhatunk olyan blogokkal is, ahol a külső gyönyörű, mindenféle pluszokkal ellátott, a tartalom mégis vagy teljesen átlagos, vagy még annál is rosszabb.
Mégis annak a híve vagyok inkább, ha a tartalom a nyerő, így inkább olvasok hunyorogva egy rossz betűméretű és -színű írást, mintsem a tökéletes külső mögött rejlő nulla tartalmon kelljen átrágnom magam.
A blogolást, mint szinte mindenki, először a blogok olvasásával kezdtem. Miután jó sok blogot elolvastam, természetesen én is kedvet kaptam ahhoz, hogy írjak egyet. Sokáig gondolkoztam egy jó történeten, amit megírhatok, majd amikor ennek vázlata nagyvonalakban összeállt a fejemben, megkezdtem a blogolást. Először, mint már mondtam, kellett pár órát szánnom a blogger "felfedezésére", majd amikor ez megtörtént, segítséget kértem tapasztaltabb bloggerektől, hogy igazán mindent megértsek, ezek után pedig elkészült első bejegyzésem.
Bevallom, fontos volt számomra a szép kinézet, mert nem vagyok vérbeli profi a design terén, de az igényesség a lényem része.
Így tehát fejlécet is "rendeltem" más, fejléc készítéssel foglalkozó bloggerektől, a hátteret és a betűtípusokat pedig magam állítottam be.
A kinézeten, amikor már belejöttem a szerkesztésébe, időközönként változtattam. Egyszer-kétszer ugyan mellényúltam, ilyenkor azonban az olvasóim kedves tanácsokkal segítettek a hiba kiigazításában. Ilyen esetekben mindig hallgattam rájuk, mert a design az olvasóknak szól, márpedig ha az nekik nem tetszik, még az is megeshet, hogy elpártolnak tőlem.
Most, hogy a külsőről beszéltem, ejtenék egy pár szót a belső tartalomról, arról, ami igazán fontos.
A mostanában nagyon felkpott tinibanda, a One Direction fanfictiönök nagyon elterjedtek, és el kell mondanom, hogy engem már a hideg kiráz tőlük. Természetesen akadnak eredeti és jó megoldások is, de a többségük mint irracionális képzet, ami sosem fog megvalósulni. Ilyenkor azt érzem, hogy az író ábrándokba menekül a valóság helyett.
Amikor pedig eredeti megoldásokat, történeteket olvasok a One Direction bandával, úgy érzem, a tinibálványok teljesen felesleges körítései a történetnek, írhatná kitalált, saját szereplőivel is a sztorit.
Nem szeretem a fancintiönöket, mert létező, hús-vér emberek a szereplőik, akik úgy viselkednek, amint azt a blog szerzője akarja, márpedig a való életben nem így van. Olyan, mintha befolyásolni akarnánk a valódi embert is történetünk által, vagy a történéseket akarnák meghatározni.
Ha a valódi történetüket írjuk le kicsit kiszínezve, az akár nagyon érdekes és jó írás is lehet.
Az eredetiség és a változatosság a legfontosabb, de nagyon sok múlik az írói stíluson is. Lehet nagyon-nagyon jól elgondolt sztorit rosszul szemléltetni, leírni, és ez fordítva is igaz: egy nagyon jó stílus akár a történet klisésségét is feledtetheti olvasójával.
A szerelem nagyon gyakori motívum, ami persze nem árt egy történetnek, de ha az áll a központban, akkor az adott leírás bizony gyorsan ellaposodik. A szerelmes történeteknek két fő válfaja van: amikor happy end van, és amikor tragédiába torkollik a kapcsolat. Az utóbbi, attól még hogy nem a megszokott boldog véggel zárul, lehet ugyanolyan rossz, sőt, rosszabb mint egy nyálban tocsogós love story.
Egy tragikus, ugyanakkor kisszerű történet nagyon lehangoló, mert az író eredeti szándékával ellentétben a történet nem meghitt, szomorú, hanem elcsépelt lesz.
Na és a fantasyk. Találkoztam már nagyon jóval és teljesen sablonossal. Sajnos véleményem szerint a fantasyknál is akkor siklik félre a dolog, amikor a szerelem bekerül a képbe, és sajnos nem csak hogy bekerül, de rögtön a középpontba.
Láttam azonban már olyat is, amikor a túlzott, folyamatos vérengzés vette el a kedvemet a történet olvasásától, és ez nem azért van, mert alapjába véve nem szeretem a vért, hanem mert az is untatott már, ahogyan folyamatosan csak a vérszívási technikákról értesülhettem.
A szerelem-ellenes kinyilatkoztatásaim alapján lehet, hogy úgy tűnik, teljesen lamúr-ellenes vagyok, holott egy egyáltalán nem így van. Szeretem a szerelmes regényeket, de általában csak akkor, hogyha az a szerelem valóban mély és emellett nem csak az érzelmekről szól az egész sztori (na meg persze arról, hogyan békülnek ki és vesznek össze a felek folyamatosan.)
Számomra egy blog akkor lesz érdekes és magával ragadó, ha:
- folyékony, jó stílusban íródik, választékos szókinccsel
- érdekes a történet (némi akció, egy csipetnyi izgalom, egy hintésnyi szerelem és egy jó adag mondanivaló, valódi tartalom -> íme az ideális történet-recept az én szemszögemből :))
- és ha a tartalom mellett még a kinézet is igényes. (Ilyen téren engem könnyű levenni a lábamról, mert design-témában teljes analfabéta vagyok. A szép külső azonban sosem téveszt meg, mindig a tartalom az, ami számít).
Remélem, ezzel tudtam segíteni, de legalább a ti gondolataitokat is elindítani erről a témáról. :) Fejtsétek ki a véleményeteket bátran!

Ez lett volna az első bejegyzés. 
Szeretném még hozzátenni, hogy ezek a bejegyzések sosem "kilószámra" fognak menni, mint általában a történetes blogok ("Jajj, már megint nem lett elég hosszú a fejezet, csapjunk hozzá még egy fél oldalt valami jelentéktelen dologról, hogy az olvasók meg legyenek vele elégedve" - na ez nálam nem így megy) hiszen itt a gondolataimat írom le, amelyek maguktól jönnek. :) Így könnyen előfordulhat, hogy akár egyazon témáról többször is fogok írni, mert még eszembe jutnak dolgok róla időközben.
Kérlek jelezzetek vissza, hogy tetszett! :)

PinkRose

Elöljáróban

Kedves Olvasóim!

Mindenekelőtt egy kis tájékoztatót szeretnék adni a blogról.
A blog a személyes véleményemet, benyomásomat, azaz a gondolataimat tartalmazza. Éppen ezért előfordulhatnak benne részrehajlások, nem érzések nélküli rideg tényeket, hanem a bennem felgyülemlő elmélkedést írom le. A gondolataim témája elég nagy skálán mozog, így szinte mindenről fogok írni, véleményem mindenről van. Ha könyvekről vagy egyebekről írok, ne ajánlót várjatok, hanem személyes benyomásaimat.
Ne egy szentimentális, megkeseredett, unalmas tininek gondoljatok, aki sosem szórakozik, betegesen komoly és unalmas! Életvidám, humoros - remélhetőleg kedves :) - kamasz lány vagyok, de, mint minden velem egykorúnak, néha vannak borúsabb napjaim, amikor csak szomorúan visszahúzódva gondolkozok. Tudom, hogy mindenkinek vannak ilyen napjai - osszuk meg hát egymással borús elmélkedéseinket, hogy segíthessünk a másiknak, és közben jókedvünk legyen ismét.
Ha egyetértesz/nem értesz egyet azzal, amit leírok, jelezd nekem kommentben, fűzd tovább az én gondolataimat a tieiddel, cáfold meg őket, elmélkedj velem! :)

PinkRose